
Bemutatkozás
Ki is vagyok én?

Kitti vagyok, hobbikertész. Mindig is vidéki lány voltam, így nem volt kérdés, hogy a férjemmel közös életünket is egy nyugodt, kertvárosi környezetben képzelem el.
2022-ben egy régi parasztházban találtuk meg az otthonunkat, amire ráfért a renoválás - lakhatatlan volt a maga állapotában. 1,5 év alatt felújítottuk a belsejét családi, baráti és minimális szakember segítséggel.
2023 decemberében költöztünk be, majd 2024 tavaszán fogtunk neki a kis kertnek. Erről bővebben a Kertünk történetében mesélek.
A saját helyünkön, a saját elképzeléseink szerint alkottuk meg a kis birodalmunkat és közben a kertészkedés a hobbimmá vált.
280 négyzetméter nem nagy terület, de sok mindent ki lehet belőle hozni. Három magaságyásnyi veteményes és sok-sok vegyes ágyás napi szintű gondozása része az életemnek, ahogy a fejlődés is a növényismeretben, kerti pratikákban.

Folyamatosan tanulom a kertészkedés fortélyait, virágokat palántázok, balkon fóliaházzal próbálkozom, alakítom az ágyásokat évelőkkel, egynyáriakkal, kreatív DIY projektekkel dobom fel az otthonunkat és a veteményesben próbálgatom a szárnyaimat. Sok dolog érdekel, de mindegyikben közös az alkotás és a környezetünk szebbé tétele. Mondhatom, hogy nem vagyok egy elveszett ember, mindig csinálok valamit!
Célkitűzés
Én is, mint minden ember, küzdök a saját magam és a társadalom felém támasztott elvárásaival. Mióta van egy saját helyünk és életünk, kezdtem el meglátni és átérezni, hogy milyen fontos, hogy az ember szeressen önmaga lenni és találja meg azt, ami örömet okoz neki.
Erőt és energiát lehet fektetni nagyon sok mindenbe, de fontos, hogy a visszatöltődés is meglegyen. Én megtaláltam, ami boldoggá tesz, kikapcsol és szeretnék másokat is ösztönözni, hátha a kertészkedésben, a növényekben, az otthonuk szépítésében találják meg ezt. Sokszor csak kell valami, ami eltereli a figyelmet az élet nehézségeiről, áthelyezi a fókuszt egy kellemesebb élményre, ahová el lehet egy kicsit menekülni, és adott esetben szépen lassan kihúz egy nehéz időszakból.
280 négyzetméteren tevékenykedem napi szinten és ennek az útnak a tapasztalatait szeretném megosztani. Azt gondolom, hogy a kert mérete nem lehet kifogás, ha az ember a környezetéért és önmagáért szeretne tenni. 2025 áprilisában az Instagramon kezdtem el megosztani a gondolataimat, de rájöttem, hogy több mondanivalóm van és hosszabban szeretném kifejteni, amik érdekelnek, így született ez az oldal.
Célom tehát, hogy megosszam a kiskert szépségeit és ösztönözzek másokat a projekteken keresztül, hogy fogjanak bele a kertészkedésbe, otthonszépítésbe.